EGIS SPORTEGYESÜLET

Az Egis Sportegyesület Túrakerékpáros Szakosztályt 2007. november 15-én alapítottuk, 2017. november 15. óta szünetel a működése.

A működés 10 évében mindig fontos szempont volt a szezon tervezésében, hogy mennyiségben és változatosságban hozzuk minimum az előző évi szintjét.
Ebből eredően sok ezer letekert kilométer van már mögöttünk hazai és újabban külföldi utakon is. Tagjaink kívánságait figyelembe véve indultunk egy-, két- vagy még több napos kirándulásokra is. A távolabbi helyeket vonattal közelítettük meg, szállásainkat a turista kategóriából választottuk. Alkalmanként munkatársaink és családtagjaik részére teljesítménytúrát rendeztünk. Szükség esetén kapcsolatba léptünk az illetékesekkel a gyári kerékpáros infrastruktúra fejlesztése érdekében.

Az Egis Sportegyesület támogatásán kívül több sport kis- és nagykereskedés adott a tagjainknak kedvezményes vásárlási lehetőséget.
A szakosztály az Egis Sportegyesület Alapszabályában foglaltak szerint működött.

Hivatalos telephelye a III. kerület Királyok útja 123. szám alatt, az Egis Vízisporttelepén volt, de túráinkra a gyülekezés általában a X. kerület Keresztúri út és a Ladányi út sarkán vagy a programban megjelölt vasútállomáson volt.

A szakosztályvezető Kalmár "Áfonya" Sándor volt.

Ha mégis szeretnél rendszeresen és szervezett keretek közt velünk túrázni, keresd fel az afonya.eu honlapot!

 

 

Kerékpártúra Szolnokra
- 2012. március


tura

Kerékpártúra a Drávaszögbe - 2014. június


tura

Jótékonysági bringatúra pihenője Csopakon - 2010. augusztus


tura

Ha az alábbi logóra kattintasz, mert ezután is velünk kerekeznél, az afonya.eu honlapra érkezel.










túrakerékpáros természetjáró aikikangen tenisz vitorlázás futball hosszútáfutó evezős kosárlabda asztalitenisz sportkörök